Select your Top Menu from wp menus

A javaslatokat már rég megfogalmaztuk

A környezetvédők és a gazdálkodók egyre többször feszülnek egymásnak a vadkárok miatt, de a területalapú támogatások kapcsán is sokszor nehezen egyeztethető a szabályozás a valósággal. Természetvédelemről, gazdálkodásról Korodi Attila korábbi környezetvédelmi minisztert, parlamenti képviselőt kérdeztük.

Kidolgozott „medvecsomagot” hagyott hátra a környezetvédelmi minisztériumban Korodi Attila, de azóta senki sem foglalkozott vele
Kidolgozott „medvecsomagot” hagyott hátra a környezetvédelmi minisztériumban Korodi Attila, de azóta senki sem foglalkozott vele Fotók: László Róbert

– Második mandátuma végéhez közeledik, hogyan tekint vissza az elmúlt időszakra?

– Másabb volt, mint az előző négy év, mert többnyire a parlamenti munka kötötte le a figyelmünket, keveset voltunk kormányon, így pragmatikus, praktikus dolgokkal foglalkoztunk, törvénymódosításokon keresztül tudtunk elérni dolgokat, jól együttműködve Tánczos Barnával. A döntéseket intézményekben, a szakértői kapcsolatokon keresztül igyekeztünk befolyásolni. Ha a gazdákat érintő ügyeket nézzük, akkor negatívumként említhetjük, hogy az országban a visszaszolgáltatási folyamat leállt, és nem lehet átütő eredménnyel elindítani. Pozitívumnak számít viszont az, hogy meg tudtuk menteni a közbirtokosságok támogatási rendszerét. Bár a támogatások kifizetése késett, mégis egy olyan rendszer alakult ki, amelyben ha valaki komolyan gondolja a gazdálkodást, az előnyt tud élvezni.

– Az utóbbi években a gazdáknak egyre komolyabb gondot okoznak a vadak. A kártérítési folyamat nagyon hosszadalmas, sok esetben kiderül, hogy nem is jogosult a gazda a kártérítésre. Ön szerint a vadkár kérdésében mi lehet a megoldás?

– Foglalkozni kell ezzel a témával. Nem is oldódik meg ez a kérdés, ha a kormányzat nem dolgozik az ügyön. Az elmúlt hetekben kirobbant a medvekvóta-krízis, s én diszkréten, elegánsan jeleztem a minisztériumnak, hogy ne is várják el, hogy megértse az ország a mostani vadászkvóta-történetet, hogyha a nagyragadozókkal most októberben foglalkoznak, amikor a mezőn a végéhez közeledik a betakarítás. Ott volt arra az egész év. Ha nem foglalkoznak a nagyragadozók kérdésével, akkor nem is lesznek eredmények, pedig tudják, hogy mit kell tenni. Fel kell mérni pontosan az állományt, és minden egyes olyan élethelyzetben, ahol a nagyragadozó emberi tevékenységgel találkozik, azt korrekt módon kell leszabályozni.
Csíkban megjelent a kukoricások problémája is – régebb ez nem vetődött fel, mert nem silóztunk. A medvének viszont ez az egyik kedvenc eledele… A menedzsment-kérdésben ez már nagyon szépen össze van állítva – az lenne a legjobb, ha például egy falurészen lennének kukoricások, s akkor jobban odafigyelhetnének a vadőrök is. A pásztoroknál is jó lenne elérni, hogy ne az erdőben legeltessenek, és éjjel ne csak kutyákat, hanem villanypásztorokat is használjanak, mert az nagyon hasznos. Tehát vannak olyan módszerek, amelyek ha rendszerbe vannak foglalva, akkor a gazda is szereti, a vadász is szereti, és a medve is szereti. Ami most van, az a gazdának sem jó és a medvének sem.

– Nem túlzás mindent villanypásztorral bekeríteni?

– A villanypásztor egy nagyon hasznos és barátságos megoldás. Kipróbáltam egy ilyen villanypásztort fázisceruzával, ténylegesen a villanypásztortól egy méterre már az állatok érzik az áramfeszültséget. Ez olyan megoldás, amellyel sokkal jobb eredményt lehet elérni, mint a pásztorkutyákkal. A kettő egymást kiegészítve egészségesen tud működni.
Azt gondolom, itt nem a villanypásztor a kérdés. Az alapvető kérdés az, hogy az erdőkben megvannak-e azok az évente meghatározott csendes zónák, ahol nincs erdőkitermelés, az erdei gyümölcsökhöz nem nyúlnak hozzá, így a medvék ott maradhatnak a szabad életterükben. Ahol erdőlünk és erdei gyümölcsöt gyűjtünk, ott nincs medve. A medve akkor „keresi az embert”, ha táplálék után kutat, másképp nem keresi.

– Nemcsak medvekérdésben, de még a pásztorkutya kérdésében sincs határozott álláspont…

– Bukarestben ezeket a kérdéseket a következőképpen látják: a medve plüssmaci, a kutya pedig házi kedvenc. Pedig a medve vadállat, a pásztorkutya pedig egy házőrző. Nem lehet úgy haladni, hogy a medvék populációjához ne nyúljunk hozzá és a pásztorkutyából rengeteget tartsunk. Ez az embereknek semmiféleképpen nem jó, mert biztonságuk nincs garantálva. Ezek összefüggő dolgok. Egy normális medvepopulációt, egy normális pásztorkutyalétszámot kell fenntartani. Azt látom, hogy a bukaresti közvitában a témát illetően nagyon kevés az, aki józanul megszólalt, leginkább a szélsőségesek hallatják a hangjukat, a nagyon zöld állatvédők és akik nagyon agresszívan úgy tesznek, mintha nem is lenne állat az erdőben. Az a legnagyobb probléma, hogy nincs felelősség. Tehát akik döntést kell hozzanak, nem állnak felelősen a témához.

– A fenti kérdésben törvényhozás szempontjából várható változás?

– Azt gondolom, hogy ezekben a kérdésekben nem a törvénnyel kell foglalkozni, hanem egyszerűen miniszteri rendeletekkel és ágazati szabályzókkal. Mindent nem lehet törvénnyel leszabályozni. 2014 végére kidolgoztunk egy néhány fejezetet lefedő, húszoldalas medvecsomagot. Rengeteg szakértő, gazda, állatvédő, pásztor dolgozott benne, és úgy hagytuk azt hátra. Már két miniszter asszonyt „fogyasztott” el az ország, és egyik sem foglalkozott vele. Ha elkezdenék a végrehajtást, akkor néhány év alatt a helyzet normalizálódna. Azzal kellene kezdeni, hogy genetikailag felmérjük a medveállományt. Drága mulatság egy genetikai ürülék- vagy szőrvizsgálat, de erre Románia uniós pénzt hívhat le – bár az ország nem használja fel rendesen az uniós pénzeit természetvédelemre. Politikailag mi felelősségre vonjuk, elmondjuk ezt, de sajnos nagyon kevesen mondjuk. Tehát leszámítva a székelyföldi megyékben élő parlamenti tagokat, senki nem foglalkozik ezzel a kérdéssel.

– A tudatos környezetgazdálkodást az utóbbi években a földalapú támogatásokkal próbálták ösztönözni. Meglátása szerint támogatások nélkül is fenntartható lesz a most kialakult rendszer?

– Azt gondolom, sok jót tettek az európai támogatásokkal az APIA-rendszeren keresztül a természetvédelemnek, viszont a felületességgel rengeteg gondot is okoznak a gazdáknak. A bukaresti betonfalak mögül nem látják például a haris madár történetét. Sok olyan legelős oldalunk, havasi kaszálónk van harismadár-védelem alatt, ahová a haris soha életében nem járt. Mindez miért? – azért, mert az APIA és a környezetvédelmi minisztérium lusta volt kormányzati szinten bejelölni a harisvédelmi határokat, amely a lápok szintje. Erre fel mit csináltunk? – fogtuk, és harismadár-védelem alá tettük a hegyikaszálóink egy részét is, csak azért, mert aki ezzel foglalkozott, úgy döntött, hogy közigazgatási egységre ezt könnyű behatárolni. Semmi köze a haris madárnak a közigazgatási egységhez. A haris madárnak a rétekhez van köze. Szóval borzadály…

– Hogyan látja, 2020 után gyökeresen megváltozhat a földalapú támogatási rendszer, akár természetvédelmi szempontokból is?

Korodi Attila: néha frusztráló, néha sanyargató érzés, hogy egy ilyen leépült politikai osztály keretei között kell dolgozni
Korodi Attila: néha frusztráló, néha sanyargató érzés, hogy egy ilyen leépült politikai osztály keretei között kell dolgozni

– Bizonyos szempontból ötvöződik a mostani támogatási rendszerben, amit évtizedek, évszázadok óta csinálunk. A gond az, hogy a 90-es évek után azok kezdtek gazdálkodni, akikben kedv volt, leszámítva a szüleinket, akik már a 90-es évekre lassan feladták a gazdálkodást. A fiatalabbak újra kellett tanuljanak sok mindent. Ami hagyományos gazdálkodási forma rajtunk maradt, az egy-egy hagyományos falusi berendezkedésben élt, működött. Tehát azért ne mondjuk azt, hogy a mostani gazda azt a típusú hagyományos gazdálkodást folytatja, ami mondjuk jelen volt ötven-hatvan évvel ezelőtt is. Nem. A támogatások ezért jók és segítenek is. Nem hiszem, hogy a 2020-as időszak után ez a téma radikálisan változni fog. Nagyon jól tudja Európa, hogy ez egy olyan egyedi dolog, amelyet fenn kell tartson. Tehát ha nem is akarják a vidékfejlesztést fenntartani, lesz annyira erős nyomás a természetvédők részéről, hogy ez a támogatási rendszer megmarad valamilyen formában. Ezért én nem aggódom. Azt mindenképpen világosan látom, hogy ha most megvonnák a támogatásokat, itt rossz irányba változnának a dolgok. Az intenzív gazdálkodás inkább erőt kapna, mert jó értelemben egyre több gazda kezd hatékonyan, intenzíven foglalkozni. Egyre több betakarítandó terményre, szénára van szükség, tehát a nyomás nagyobb most a földeken, mint tíz évvel ezelőtt.

– Mindannyian látjuk, hogy itthon az intenzív mezőgazdaság, az ehhez kapcsolódó technológia egyre inkább teret hódít. Ezzel szemben Magyarország alaptörvényében kimondja az ország GMO-mentességét. Lát esélyt arra, hogy itthon is változás legyen ezen a téren és az őshonos fajták megmaradjanak?

– A valós, tudományos élet szerintem nem törekszik erre. A Bukaresthez vagy nagy központokhoz kötődő kutatóintézetek egyértelműen összefüggnek, összekapcsolódnak az intenzív, több ezer hektáron gazdálkodók életével. Hagyományos fajtákkal csak kisebb gazdaságokban foglalkoznak. Ezért sokkal kisebb a kritikus tömeg Romániában, aki úgy gondolja, hogy ez lenne az irány. Magyarországon nagyon jól döntöttek azzal kapcsolatosan, hogy a génmódosított terményeket megtiltották, mert piaci szempontból értékesebben el tudják adni a terményeiket. Nincs az a kétely, hogy Magyarországról esetleg valamelyik országba beimportált gabona génmódosított magvat is tartalmazhatna. Románia ezen az úton még nem fog elmozdulni jó irányba. A Monsanto, a Pioneer, a Bayer túlságosan jelen van. A kérdésre válaszolva, itt csak akkor lesz ennek ereje, ha a hegyvidéki gazdálkodás megkapja a méltó helyét. A hegyvidéki gazdálkodásban inkább értékelik azokat a fajtákat, amelyek kibírják ezt a zordabb klimatikus környezetet. Ha ez hangsúlyosabban megjelenik a romániai gazdálkodásban, akkor ez egészségesebb irányba tereli a mezőgazdasági termelést is, hogy egészségesebb gabonaféléket termesszünk, vagy az állattartásban az intenzív ne azt jelentse, hogy hormonokkal, hanem minél normálisabb természetes tápszerekkel teleltetjük ki az állatainkat.

– Korodi Attila gazdálkodik?

– Öt-hat évvel ezelőtt azt gondoltam, hogy egy kisebb állatfarmot én is szívesen megszerveznék, de oda fizikailag idő kell, és nem biztos, hogy meg tudom csinálni. Tusnádfürdő, Tusnádfalu környékéről elköltöztem, most a csíki Agyagfalván lakom. Azt mondtam, hogy ettől az évtől, ha már kiköltöztünk falura, akkor kezdjünk el veteményezni is. Tavasszal a murkot elvetettük, de a kiegyezése elmaradt. Augusztusban, amikor megnéztem, nem volt semmi. Később a lányom játszott a murkos környékén és kiemelt egyet, aztán amikor eső után a lágy földből elkezdtük kiszedni, elcsodálkoztam a termésen. Nagy öröm volt látni, hogy a jó Isten segít abban, hogy az ilyen amatőr gazdálkodók, mint mi, a finom zöldséghez hozzájussanak.

– Több témakörben is konzultációt tartottak a településeken. Mi volt ennek az eredménye?

– A nagy konklúziók, hogy a szövetkezésben segíteni kell, s ha lehet, élelmiszeripart hozzunk ide, és aki nem tud a mezőgazdaságban elhelyezkedni, annak tudjunk alternatívákat felajánlani, hogy ne menjenek el faluról, ott nyissanak kisvállalkozásokat. Bármennyire is nehézkes, de jó értelemben véve erőltetnünk kell, hogy a szövetkezésen keresztül a gazdák megtanuljanak egymásra támaszkodva többet kihozni a termelésükből. Segítsük abban, hogy az élelmiszeripar fejlődjön, hogy azok a fiatalok, akiknek már a mezőgazdaságban nincs helyük vagy nem akarnak aktiválni, az ilyen vidékfejlesztési Startup-programokkal kisvállalkozásokat tudjanak vidéken létrehozni, szolgáltassanak, valamivel tevékenykedjenek. Erre volt is egy jó példánk, a Vállalkozz, ne ábrándozz! elnevezésű program, ahol három vállalkozni szándékozónak sikerült segítséget adni. 70 000 eurót tudtunk lehozni, és ebből tudtuk beindítani a vállalkozásaikat.

– A politikusok megítélése az utóbbi időben nem igazán pozitív. Ilyen körülmények között miért vállal újabb mandátumot?

– Ki vállalja? Néha frusztráló, néha sanyargató érzés, hogy egy ilyen leépült politikai osztály keretei között kell dolgozni. Ha nem állunk oda, akkor igazából ki fogja ezt csinálni? Bármennyire is rossz a politikai osztály megítélése, ezzel foglalkozni kell, mert attól még nem lesz jobb, ha felállunk és félreállunk. Az új parlamentre nagyon kíváncsi vagyok. Kisebb parlament lesz, a politikai pártok nagyon megújulnak, az RMDSZ-frakció is hetven százalékban új lesz, tehát alig marad mondjuk a mostani 28 emberből, szenátorból, képviselőből nyolc régi ember. Húsz ember nagyjából új lesz. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy milyen energiával, hogyan jönnek be, hogyan tudunk kohéziót kialakítani és hogyan tudunk hozzászólni. Nekünk mindig az volt az erényünk bent, hogy a magyar ügyeken túl megpróbáltunk megfelelő szakértelmet és támogatást vinni egy-egy kezdeményezésünkbe.

Daczó Dénes

Hasonló cikkek